
Alfréd 2001-ben halt meg, halálával egy korszak lezárult. A 90-es éveiben járó öregúr szinte minden nap 8 órát dolgozott és naponta 60 km-t utazott azért, hogy eljuthasson a gyárba. Halála után egy évvel a Carmex Amerika mind az 50 államában és világszerte is elérhető lett, beleértve Észak Amerikát, Ausztráliát, Európát és Ázsiát.
Ebben az évtizedben új ízek jelentek meg, amit internetes szavazással választottak ki előzetesen. Ezek az új cseresznyés és epres ízesítésű Carmexek voltak, amik a mai napig is kaphatók.
2004-ben a cég új értékesítési központot nyitott, ezzel is biztosítva a zavartalan kiszolgálást azért, hogy az ajakápolók mindig eljuthassanak használóikhoz a megfelelő helyre a megfelelő időben.
2006-ban a vállalat létrehozta első felső vezetői csapatát, új életet, új frissességet hozva az akkor már 70 éves cégnek. Ez nagymértékben segítette az eladási folyamatokat és az új termékek fejlesztését, gyártását.
2008-ban a Carmex megjelent az Oprah showban, reflektorfénybe hozva ezzel az ajakápolót és az egész Woelbing családot. Büszkén jelentették be, hogy a cég addigra elérte a több mint 1 billió darab eladott terméket.
2009-ben az akkori igazgató Don Woelbing (Alfréd fia) meghalt. A Carma Laboratories Inc. továbbra is családi kézben maradt, Alférd unokái Paul és Erik Woelbing vették át a vezetést.